Az informatikai rendszerek tervezése

Az információtechnológia egy seregnyi előnnyel képes felruházni a vállalatokat. A megoldások, amelyeket kínál, optimálissá, gyorsabbá teszi a szervezet működését, a belső folyamatokat, átláthatóságot és ellenőrzési lehetőséget biztosít. Ez csak egy jól előkészített menetrenddel válik lehetővé. Épp ezért az informatikai rendszerek tervezése kulcsfontosságú feladat minden cég, vállalkozás számára, függetlenül a cégmérettől és az iparágtól.

Az informatikai rendszerek tervezése: a célmeghatározás

Általánosságban elmondható, hogy ez a tevékenység rendkívüli mértékben meghatározza később a vállalat eredményességét. Emiatt érdemes időt, energiát szánni erre, a tervezés ugyanis nem történhet ad hoc módon.

Első lépésként mindig a cél kijelölésével kezdődik a munka. A célcsoport meghatározása után annak igényeinek felmérésével már kialakítható a specifikáció, a további tervezés alapja. Ez tartalmazza magában a rendszer funkcióit, a működés elvárt módját, és meghatározza a korlátokat is. Ekkor már a vállalat megrendelőként szorosan együttműködik a tervezésre felkért alvállalkozóval, akivel sok egyeztetés, visszacsatolás után alakulhat ki a végleges terv. Sokszor egy megvalósíthatósági tanulmány is készül, amely további információkat tartalmaz: például a fejlesztés okait, a célokat, alternatívákat és megoldásokat, pénzügyi és kockázatelemzéseket definiálja. Ezekből áll össze a követelmények dokumentációja.

Az erőforrások tervezésénél meghatározó részek: a szoftver- és a hardverkövetelmények, az informatikai szakemberek, a rendelkezésre álló adatok összessége. Megemlítendő még, hogy ma már külön vállalaton belüli ember felel a tervezésért, ő gyakran a CIO, vagyis a Chief Information Officer.

A tervezés módszerei

Az elmúlt évtizedekben több sikeres modellt is igénybe vettek a tervezésben. Általánosan elterjedt az úgynevezett vízesés módszer, amelynél – mint a vízesésben az egymást követő lezuhanó cseppek – egymást követik a fejlesztés fázisai. Itt csak egy fázis („esőcsepp”) elvégzése után lehet továbblépni a következőre, a fázisok végrehajtása pedig kötött, kizárólag egymás után lehetséges.
A visszacsatolás hiánya és a végén előforduló, épp ezért nehezebben javítható hibalehetőség miatt a gyakorlatorientált evolúciós módszer használatára álltak át sokan. Ahogy a neve is mutatja, ez egy rendszer-prototípus megalkotását jelenti, amely már működőképes, de folyamatos fejlesztéssel fokozatosan megfelel az előzetesen lefektetett céloknak.

A sokkal későbbi V-modellben a V betű két szára a dizájnt-implementációt, és a tesztelést-verifikációt jelenti. Ebben a modellben a tervezés minden egyes lépéséhez tartozik egy tesztelési fázis, amelyben a felhasználók is résztvehetnek, tehát már menetközben találkoznak a kialakítandó informatikai rendszerrel.

A spirális modell lényege az előzetes koncepció, amelyben az egyszer már elvégzett munkafolyamatot folyamatos kockázatelemzés mellett újra elvégezve bővítik az előző fázis eredményét. (Lerajzolva ez egy spirálformát ad ki, innen kapta a nevét.) Mivel minden iteráció, vagyis változtatás után dokumentáció készül, ez a fajta tervezési mód a jobban dokumentáltak közé tartozik.

A mesterterv

Ennek során egy rövid- és egy hosszútávú terv készül. Ez utóbbi tartalmazza az általános gyakorlat direktíváit, míg a rövidtávú például a pénzügyi kérdéseket. A mesterterv az ütemezésről, a határidőkről is pontos képet ad, meghatározza a külső tényezőket (iparág, kormányzati kapcsolatok), a belső szervezeti filozófiát, az általános célokat és kockázatokat, a stratégiát, és végső soron az architektúrát is.

Ez helyenként egy erősebben elemző jellegű dokumentum, amely az előrehaladás fázisait is lefekteti, ezen kívül az informatikai rendszer elvárható hatásairól is beszámol. A mesterterv az egyes részfeladatokhoz már megvalósító személyeket rendel hozzá. Talán legfontosabb része, hogy azokat a szükséges változásokat is felsorolja, amely a szervezet felépítését, technológiáját, belső folyamatait érintheti.