Skip to main content

Sporttámogatás

Sporttámogatás

A SERCO Explorer Team új expedíciója: Budapest–Bamako 2026

A SERCO idén sem marad ki a nagy kalandból: 2026-ban– útravaló ruházattal – ismét partnerünket, Tóth Lászlót támogatjuk, aki nekivág a legendás Budapest-Bamako-rallynak. Ez másnak talán csak egy térképen húzódó vonal, de Lacinak ez egy 9000 kilométeres autós verseny Nyugat-Afrika vadregényes tájain.

A kaland mellett az út egyben misszió is. Laci ugyanis nem üres kézzel megy: csomagtartója tele lesz laptopokkal, tabletekkel és iskolai írószer-csomagokkal, amelyeket majd szétoszt az afrikai falvakban. Adományaink így valódi segítséget jelenthetnek az ott élők számára.

SERCO UNI Győr női kosárlabdacsapat

A SERCO elkötelezett a helyi közösségek fejlődése iránt. Mint magántulajdonú, magyar cég, tisztában van azzal, hogy a segítség mennyit jelent a helyben élők számára, egy-egy közösség életének megkönnyítésére.

Éppen ezért – a már létező, gyümölcsöző együttműködést új szintre emelve – az UNI Győr női kosárlabdacsapat kiemelt támogatójaként a 2022/23-as évadban a nevét is adja a csapat további sikereihez. A lányok ezentúl SERCO UNI Győr néven, a SERCO támogatásával még stabilabb körülmények között készülhetnek fel mérkőzéseikre.

Budapest-Bamako rally: SERCO Explorer Team

A SERCO évekkel ezelőtt kezdte meg támogatói együttműködését a Budapest-Bamako Rally-n a Tóth László vezette SERCO Explorer Teammel. A csapatkapitány több mint tízszer teljesítette a futamot és juttatott célba humanitárius adományokat a világ legszegényebb országaiba.

Kovács Bálint, H-Moto team

Bálint ötéves kora óta motorozik és 2014 óta a H-Moto Team tagja. A SERCO csapata büszke arra, hogy 2015 óta támogathat egy olyan fiatal sportolót, aki 13 évesen már a felnőtt mezőnyben indult és ott ért el számos dobogós helyezést. Pályája azóta is felfelé ível, egymás után három évben is nagyon szép eredményekkel zárta az Endurance 24 órás világbajnokságot.