Skip to main content
2021. október 22

Informatikus hiány: tünetek és okok a globális trend hátterében

Az informatikus hiány az utóbbi években gyűrűzött be. Még a csapból is az folyt, és még most is az folyik, hogy mennyire híján vagyunk a jól képzett informatikusoknak, ami azt eredményezi, hogy a cégeknek versenyezniük kell a jelöltekért. Ez az egymásra licitálás mind a fizetésekben, mind pedig a munkakörülményekben megmutatkozik. Annak jártunk utána, mi okozhatja, hogy egy szakmai csoport egyszerűen hiányzik a piacról.

Mielőtt belemennénk az okok fejtegetésébe egy ingen fontos megkülönböztetést kell tenni. Az informatikus hiány egy gyűjtő fogalom a két dologra is értendő: egyfelől jelenti azt, hogy nincs elegendő, megfelelő képességekkel bíró szakember a piacon, másfelől pedig hiányról beszélünk akkor is, amikor egy meghatározott cégnél egy bizonyos munkakörben nincsen elég ember.

Itt azt kell észrevenni, hogy míg az egyik probléma egy globális trend, addig a másik azt jelzi, hogy a cég berkein belül valami nem jól működik, hiszen nem tudják felölteni a helyeket, és nem a jelentkezők alacsony száma miatt.

Hiányzik, de honnan?

Az informatikus hiány megfogalmazással az alapvető probléma, hogy az informatikus szakma igen sokrétű. Jellemzően ide sorolható a rendszergazda, a programozó, a szerver kezelő és minden informatikai szakterület.

Informatikus hiány - hiányzik, de honnan?

Így tehát, amikor azt halljuk, hogy kevés az informatikus, akkor valójában nem tudjuk, hogy melyik területről hiányoznak a szakik. Ez egy alapvető kérdés, ami a megoldás felé vezető út első lépcsőfoka lenne.

Keresnek, de mire?

Az informatikus hiány vagy annak érzete abból is fakadhat, hogy a cégek úgy általánosságban keresnek informatikust. Leszámítva azokat a szervezeteket, ahol az IT rendszer jól felépített és stabil lábakon áll, az általánosság az, hogy az álláshirdetésekben inkább mindeneseket keresnek.

Talán az álláskiírók maguk sincsenek tisztában azzal, hogy azok a feladatkörök, amiket megfogalmaztak, valójában hány ember munkáját is jelentik. Ez igencsak elrettentő lehet a jelentkezők számára, és könnyen előfordulhat, hogy inkább amellett döntenek, hogy nem adják be a pályázatukat ilyen helyre.

Elvárások, de milyen áron?

A fenti ponthoz kapcsolódva, a beérkező önéletrajzok alacsony számát okozhatja az is, ha a sok-sok elvárás mellé nem társul megfelelő kompenzáció. Bár nem mindegy milyen területről van szó, de azért általánosságban el lehet mondani, hogy az informatikus nem éppen az alacsony fizetési kategóriába sorolható foglalkozás. Ha valaki azt szeretné, hogy a jelölt mindenhez értsen és ninja képességeivel szelídítse meg a gépeket, akkor annak ára van, és nem is kicsi.

Vidéken, de hogyan?

Sajnos nemcsak az IT területére igaz, hanem nagyon sok más szakterületre is, hogy a szakma Budapest-központú. Jellemzően itt épülnek az IT fellegvárak, a hatalmas irodaházak, itt szívja fel a piac a legtöbb munkaerőt.

Informatikus hiány

A vidéki nagyvárosok még nincsenek annyira rossz helyzetben, de a kisvárosok és a falvak IT munkahelyteremtés szempontjából sehol sem állnak. Ez azt eredményezi, hogy egy vidéken élő informatikus, ha jól fizető munkát, vagy csak egyszerűen IT munkát szeretne vállalni, akkor vagy ingáznia kell, vagy pedig költöznie, márpedig egyik sem olcsó mulatság.

Otthonról, de lehet?

Az informatikus pozíciók jó része tipikus home office munka, vagyis a világ bármely pontjáról végezhető. Ezt a szakmabeliek pontosan tudják, és sok esetben el is várják, legalábbis várnák a munkáltatójuktól a távmunka lehetőségét.

A hazai munkáltatók azonban valamiért tartanak a távoli munkavégzés engedélyezésétől. Tény, hogy a koronavírus-járvány következtében bevezetett lezárások sok céget kényszerített arra, hogy átálljanak erre a típusú munkavégzésre, nagyon sokan vissza is álltak az eredeti rendbe, amint lehetett.

Remélhetőleg ennek hátterében csupán a megszokás áll, és idővel a rugalmas, otthonról történő munkavégzés még inkább teret nyer. Már csak azért is, mivel a home office segítségével spórolhat a cég, spórolhat a munkavállaló is, utóbbi elégedettségi szintje pedig jelentősen megugorhat.

A „legalizált” távmunka egyébként a vidék aktivizálásának szempontjából is kiváló megoldás lehet, így ugyanis valóban bármilyen régióból be lehet csatlakozni a munkába, megszűnnek a területi korlátok, csupán megfelelő gépekre és internet kapcsolatra van szükség.

Itthon, de miért?

Külföldi munkavégzés igen sok informatikus számára kecsegtető. Sokkal magasabb fizetésért, talán jobb körülmények, szociális háló reményében választják az IT-sok leginkább a nyugati országokat.

Ezzel persze nehéz mit kezdeni, hiszen ez egy igen összetett probléma, aminek csupán egy vetülete a szakemberhiány. Az azonban biztos, hogy jó állásajánlatokkal, jó hozzáállással valamelyest csökkenthető azok száma, akik inkább külföldön szeretnének szerencsét próbálni.

Friss, de meddig?

Az IT egy rohamosan változó, folyton fejlődő terület. Ez a dinamizmus a gyakorlatban a szakemberek számára azt jelenti, hogy nincs megállás, a trendeket követni kell, az új dolgokat meg kell tanulni, vagyis az oktatás, a képzés és a tanulás nem maradhat el. Ha ezt a cég nem biztosítja, akkor előfordulhat, hogy felállnak az asztaltól az informatikusok, és inkább a munkahelyváltás mellett döntenek.

Informatikus hiány

Az informatikus hiány érdekes jelenség, mivel keveset tudunk róla, nehéz konkretizálni. Az, hogy egy meghirdetett pozícióra kevesen jelentkeznek és nehéz embert találni, jelezheti, hogy nincs elegendő szakember, de akár azt is, hogy a cégnek vannak irreális elvárásai, elképzelései.

A felsorolt problémák ennek a jelenségnek a kialakulásához ilyen-olyan módon hozzájárulhatnak. Amennyiben a cégek és a munkakeresők ezeket szem előtt tartják, talán növelhető annak esélye, hogy a kereslet és a kínálat egymásra találjon.

Pontosan azért, mivel ennyire szerteágazó ez a terület és ilyen nehéz szakembert találni, sokan informatikai szolgáltató segítségét kérik, aki a rendszerüzemeltető, a rendszergazda, a hálózattervezés feladatait is ellátja, tehát a megrendelő egy komplex IT szolgáltatás biztosítására fizet be. Ebben az esetben az IT szolgáltató vállalja a megfelelő gyakorlattal rendelkező csapat felállítását és rendelkezésre állását is.

Nézze meg, a SERCO milyen IT szolgáltatásokban lehet segítségedre!