Skip to main content
2021. december 10

Informatikai hálózat kicsiknek és nagyoknak

Az informatikai hálózat a cég működésének alapját jelenti. Ez az, amire épül a belső és külső kommunikáció, az együttműködés fontos köteléke. Gyakori tévhit, hogy az IT hálózat kiépítése a kisebb cégek számára nem releváns, csak a nagy szervezetek sajátja. A valóságban azonban már 4-5 számítógép esetén is megérheti egy saját IT hálózat létrehozása. Nézzük, milyen érvek szólnak az informatikai hálózat mellett!

Az informatikai hálózat során adott gépek egy adott hálózathoz csatlakoznak, így képesek a hatékony információátadásra, együttműködésre és az erőforrások megosztására. Vegyük sorra, miért érheti meg akár már egy kisebb, 4-5 laptoppal dolgozó cég számára is az IT hálózat kiépítése!

Informatikai hálózat

Eszközbeszerzés költségeinek racionalizálása

Az IT szolgáltatás fontos részét képezi az eszközök, szoftverek beszerzése, a megfelelő verziók megtalálása. Egy céges hálózat e területen a költségcsökkentés eszközévé válhat. Ha ugyanis a hálózattervezés megtörtént, és létrejött egy jól felépített struktúra, akkor olyan erőforrások válhatnak közössé, mint például a nyomtató, scanner stb. Vagyis, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kell minden kollégának külön irodai gépeket vásárolni, elegendő csupán egyet, amit aztán a hálózaton keresztül érnek el a munkatársak.

IT kapacitás jobb kihasználása

Nemcsak az eszközbeszerzés költségein lehet egy hálózattal lefaragni, hanem az IT üzemeltetés kiadásain is. Értelemszerűen, ha kevesebb eszköz van az irodában, akkor kevesebbről kell „gondoskodni”. Az így felszabaduló kapacitásokat a munkatársak másra tudják fordítani.

Az adatok és a biztonság

A hálózatok segítenek a biztonság növelésében is. A belépési adatok központi kezelése, a hozzáférés beállításai mind-mind ezt a célt szolgálják. Ezeknek köszönhetően a céges adatokhoz és információkhoz csak azok férhetnek hozzá, akiknek erre jogosultsága van, illetéktelenek pedig nem.

Együttműködést segítik elő

A hatékony kommunikáció és együttműködés kialakításában a hálózatok nélkülözhetetlenek. Többé nem kell a nyomtatott papírokat cipelni és a biztonsági szempontból aggályos adathordozókkal bajlódni. Elég csupán a hálózat segítségével a megfelelő mappában elhelyezni a megosztani kívánt dokumentumokat. Ez egyébként abból a szempontból is fontos, hogy ezzel a módszerrel átlátható rendszert és struktúrát lehet létrehozni, ami szintúgy a hatékonyságot növeli.

Automatizált mentés

Az adatvesztés komoly és valós veszély a cégek életében. Éppen azért jobb félni, mint megijedni, és felkészülni az esetleges krízishelyzetre. Ennek legjobb módja az automatikus mentés, ami hatalmas segítség lehet, ha valamilyen okból kifolyólag vissza kell állítani az adatokat. A hálózatok segítségével a fontos adatokról automatikus mentés készíthető, ezzel kiküszöbölhető az adatvesztés.

Könnyebb távoli hozzáférés

A távmunka ma már a legtöbb szervezetben jelen van ilyen-olyan formában. Ahhoz azonban, hogy a home office valóban hatékony legyen, meg kell teremteni a munkavégzéshez szükséges feltételeket. A hozzáférési jogosultságok és a VPN segítségével a munkatársak otthonról is biztonságosan hozzáférhetnek a belső hálózathoz, így el tudják érni gyorsan és egyszerűen a szükséges információkat.

A hálózatépítés lépései

Az IT hálózat létrehozása minden esetben az igények felméréséhez, a fennálló helyzet megismerésével kezdődik. Ennek során derül fény arra, hogy mennyire összetett a hálózat, milyen elemei vannak, és ezek hogy kapcsolódnak. A tervezés során az előzőekben meghatározottakat konkretizáljuk, részletezzük. Ha a tervek elkészültek, akkor megkezdődhet a rendszer kiépítése, a kábelezés, a csatlakozók elhelyezése és a folyamat dokumentálása. A hálózatépítés a rendszer átadásával ér véget.

Az IT hálózatok kiépítése első pillantásra talán túlzásnak tűnhet, jobban belegondolva azonban könnyedén belátható, hogy már kisebb szervezetek számára is tud hasznot hajtani. A SERCO tapasztalt IT szolgáltatóként segíti az ügyfeleket üzleti céljaik elérésében. A probléma feltérképezését követően a megoldásra fókuszálunk, amit a legmagasabb színvonalon és a lehető legrövidebb idő alatt szállítunk.