Skip to main content
2021. augusztus 13

IT, azaz az információs technológia: a modern világ technológiai szívverése

Az IT az a rövidítés, amelyet szinte mindenki ismer, és elképzelése is van róla, hogy mit jelent. Ennél már jóval ritkábban mondjuk ki azt, hogy információs technológia, pedig ez a kétbetűs, az angolban és a magyarban is ugyanúgy szereplő IT szócska jelentése és értelme. Pontosan az ilyen, szinte már unalomig használt kifejezéseknek érdemes utánamenni: mi is tartozik pontosan az IT tárgykörébe, mivel foglalkozik az, aki az információs technológia valamelyik területén keresi a kenyerét? Az alábbi bejegyzés röviden erre a kérdésre kíván választ adni.

Mi az információs technológia?

A tekintélyes, vezetőknek szóló magazin, a Harvard Business Review 1958-as számában (témánk szempontjából) egy figyelemreméltó cikk jelent meg. A két szerző, Harold J. Leavitt és Thomas L. Wisher azt igyekezett felvázolni, hogy az elkövetkezendő évtizedekben az új technológia milyen szerepet játszhat majd a gazdaság területén. A Management in the 80’s című írásban ők használták meg először az általuk megalkotott information technology kifejezést. Az IT-t a következőképpen definiálták:

  • a gyors információfeldolgozás technológiájaként,
  • a statisztikai és matematikai modellek döntési célú használataként, és
  • a komputerprogramokkal megvalósított magasabb rendű gondolkodás szimulációjaként.

Vagyis, más szavakkal: az IT a számítógépes adatfeldolgozással, döntéselőkészítéssel és az üzleti célú szoftverhasználattal áll szoros összefüggésben. Ez a megfogalmazás a következő, több mint hatvan esztendőben is megállta a helyét, és jól elkülöníti a személyes vagy szórakozási célból használt technológiáktól. Mi, emberek ugyanis továbbra is ugyanazt akarjuk, mint az informatika hajnalán: tárolni, előhívni, megosztani lehetőleg minél nagyobb méretű elektronikus adatot, lehetőleg a lehető leggyorsabban.

Az IT fontossága

A homo sapiens eszközhasználó faj. Tudását folyamatosan fejleszti, méghozzá azért, hogy élelemhez (megélhetéshez) jusson, szűkebb és tágabb közösségét a vele versengő más csoportok fölé emelje. Nincs ez másképp az üzleti életben sem, csak most a falkák kiterjedtebbek lettek, és esetenként vállalatoknak nevezzük őket.

A cégek szinte mindegyike nem véletlenül szorul technológiai támogatásra: az információs technológia segít abban, hogy végső soron jobb piaci helyzetbe kerülhessenek. Az IT helyes használata lehetőséget kínál a konkurencia lehagyására, előnye csökkentésére, új piaci lehetőségek kiaknázására. Milyen területeken vesszük hasznát az IT-nak?

Adatfeldolgozás. Az IT üzemeltetés egyik feladata, hogy másodpercenként keletkező adatrengetegben mintákat találjon, elemezhetővé tegye, és az adatspecialista emberi gondolkodással összefogva feldolgozza azokat.

Felhő technológia. Nagy utat tettünk meg a labornyi méretű, helyhez kötött, de mai szemmel szerényebb tudású számítógépektől a felhőben tárolt, bárhonnan, bármikor, sokféle eszközön lekérhető és elérhető információig. A hatalmas adatmennyiség tárolása egyértelműen biztosabb (és sok esetben kifizetődőbb) a felhőben.

Eszközök munkába integrálása. A mobiltelefon, a laptop, a tablet, az okosóra, a szélessávú net, a wifi korában már elképzelhetetlen egy cég számára, hogy munkatársai ne éljenek az IT lehetőségeivel.

Az IT integrációjára nézzünk meg néhány területet!

IT a szervezeti menedzsmentben

Az egyre nagyobbra hízó vállalatok, konglomerátumok vagy akár kormányzati szervek korában minden eddiginél fontosabb a napi működés zökkenőmentes biztosítása. Ehhez az IT olyan üzleti megoldásokkal, vállalatirányítási szoftverekkel és hálózati megoldásokkal tud élen járni, amelyek estenként több tízezer embert is össze tudnak kötni egymással. A hardver részének karbantartása, fejlesztése, routerek, szerverek beszerzése is idetartozik.

IT az oktatásban

A megfakult táblán csikorgó kréta már a múlté. Még a hátrányos térségekben is egyre több helyen váltja fel ezt a régi megoldást a digitális változat. De nemcsak a közoktatásban van helye az IT-nak: a cégen belüli oktatási formák is egyértelműen az információs technológiát veszik igénybe. A mobilról, felhőből elérhető belső tanulási platformok, a különböző e-learningek, de akár a videochaten keresztül tartott „órák” esetében is erről beszélhetünk.

IT a pénzügyi iparban

Valaha el kellett zarándokolni a bakfiókba, ha bármilyen elintéznivalónk volt a számlánkkal, befektetésünkkel. Ez ma már ismét csak helyfüggetlen tevékenység, amelyhez a pénzintézeteknek különféle IT-projekteket kellett megvalósítani: mobilalkalmazások fejlesztését, kiberbiztonsági védelem megvalósítását.

IT a biztonságtechnológiában

A rácsok, zárak, lakatok azért még nem mennek ki a divatból, ha egy értékes ingatlant kell megvédeni. Az információs technológia azonban hatalmasan kiszélesítette a biztonságra vágyók lehetőségeit. Az okos kamerák, a mobilkamerákon megfigyelhető helyiségek, az érzékelőkkel összekötött hálózatok új perspektívát jelentenek itt is.

IT a kommunikációban

A Facebook közel 3 milliárdnyi rendszeres havi felhasználójával, a több mint 2 milliárdnyi YouTube-felhasználóval, a letöltési rekordokat döntögető TikTok alkalmazással a hátunk mögött elmondható: az IT jött, látott és győzött a kommunikáció területén is. Itt ugyanis nem „csak” egy állandóan bővülő piacot kell kiszolgálni, de a háttérszolgáltatások, a felhőmegoldások kapacitásának növelésével, a gördülékeny felhasználói élménnyel is foglalkoznia kell az információs technológiáért felelős cégen belüli szakembereknek.

IT a munkaerőpiacon

2000-ben az emberiség még nem ismerte azt a kifejezést, hogy például social media manager vagy felhőspecialista. Az IT fejlődése ugyanis új kompetenciák, területek és pozíciók után kiáltott, amelyet hamarosan be is töltöttek – sőt, bizonyos területeken a szakma inkább munkaerő-hiánytól szenved. Az informatika ugyanis annyira átszövi a mindennapi életünket, hogy sokkal több személyre van szükségünk e rendszer működtetéséhez, akár programozókról, akár adattudósokról, architektúrával foglalkozókról van is szó. Az IT biztonságára ügyelő munkatársak pedig minden eddiginél nagyobb szerepet fognak kapni.

Az információs technológia előnyei

Az előbbiben csak pár területet tekintettünk át. Iparágtól függően azonban már ennyiből is levonni a következtetést, hogy milyen előnyökkel járhat az IT szélesebb körű elterjedése:
Hatékonyabb működést lehet megvalósítani vele a vállalaton belül. Az erre a célra kifejlesztett szoftverrendszerek és platformok, az informatikai eszközök kínálata mind ezirányba mutat. Flexibilisebb, gyorsabban reagáló munkahelyeket lehet így létrehozni.

Folyamatosan új lehetőségeket teremt. A pandémia megmutatta, hogy az úgynevezett telemedicina mekkora tárházát nyújthatja majd a megváltozott orvos-páciens viszonynak, a távdiagnózisnak. Ennek fejlődésével csökkenteni lehet az egészségügyre nehezedő óriási nyomást is.

Olcsóbbá teszi a kommunikációt és az emberek közti kapcsolatot. A szervezeteken belüli összeköttetés, videokonferencia költségei hatalmasat csökkentek az elmúlt évtizedben, és ez a trend folytatódni fog: várható például, hogy a szélessávú mobilinternet még jobban elterjed majd, és így az ezt kihasználó alkalmazások is.